Könyvelőiroda – tényleg olyan borzalmas?

Az utóbbi időben – legnagyobb sajnálatomra és sokszor felháborodásomra – rengeteg olyan bejegyzést és kommentet olvastam különböző zárt csoportokban, ami arról szólt, hogy a könyvelőirodák mennyire borzasztóak.

Rengeteg kezdő, éppen csak végzett könyvelő találkozik ezekkel a kommentekkel és sajnos még nem tudnak különbséget tenni reális és nem reális komment között. Mire gondolok?

Arra, hogy mi, tapasztalt könyvelők felelősséggel tartozunk!

Természetesen tisztelet a kivételnek – ami az alábbiakat illeti.

Abban egyetértünk ugye, hogy egy kezdő könyvelő a legtöbb, legsokoldalúbb, legszerteágazóbb tapasztalatot egy könyvelőirodában tudja megszerezni?

Abban is – nyilván -, hogy nagyon nehéz értelmes, a szakmáját szerető és még emberileg is normális munkatársat találni.

Akkor vajon miért ijesztjük el a tapasztalatszerzéstől a könyvelőket?

Azt látom – és ez nyilván előtted sem titok -, hogy ebben a szakmában rengeteg a fásult, rosszindulatú kollegina. Direkt írom ezt, mert a férfi könyvelők más típusok. Velük nagy gond nincs. Pedig minden belőlünk indul ki. Elnézést kérek, ha valakit ezzel megbántok, de ha valahol nem érzed jól magad, akkor onnan egyszerűen csak el kell menni. Ha valaki képes folyamatosan panaszkodni a munkájára, a körülményeire, de közben nem változtat semmin, annak célszerű lenne először inkább magában elmélyedni.

A mentorált hölgyekkel a szakmai anyagokon és segítségnyújtáson kívül nagyon fontosnak tartjuk megkeresni a saját középpontjukat. Fontos tudniuk, hogy a munka csak körülmény, ha ők el tudják magukat benne helyezni, akkor nagy gond nincs. A mai világ rohanó összevisszaság. Nem csak a mi szakmánkban, hanem mindben nagy a követelmény. Fel kell venni a ritmust.

Amikor egy álláshirdetést olvasok, amiben részletesen le vannak írva a feladatok és ezt valaki felháborodva megosztja, arra buzdítva a csoport többi tagját, hogy felbőszülve kommentelje és szidja a nyomorult rabszolgatartó munkáltatót, akkor mindig megdöbbenek.

Értem én, hogy azt a világot éljük, hogy a munkáltatónak harcolni kell a munkavállalókért, de tudod, az a helyzet, hogy nem mindért. Hihetetlen, hogy már azon fel van valaki háborodva, hogy a napi nyolc órát keményen végig kell dolgozni. Én személyesen is ismerek olyat, aki azért ment el egy könyvelőirodából, mert bár nem túlórázott szinte soha, de az a hajtás….! Már azon is komolyan elgondolkodom, hogy miért jobb valakinek egész nap facebookozni és az órát nézgetni, mint azt venni észre, hogy a hasznos munka közben repül az idő.

A mi szakmánkra is csak az vonatkozik, ami bármelyik másikra: saját magaddal tolsz ki, ha úgy dolgozol benne, hogy nem szereted! Kipróbáltad, unod, soknak találod vagy zűrösnek? Akkor menj el sürgősen máshová!

Valamint még egy jó tanácsom van: ne akarj sikeres lenni úgy, hogy úgy állsz a munkádhoz, hogy más is odaférjen! Akár saját vállalkozásod van, akár csak dolgozol valahol, mindenképpen te legyél a legjobb. Ne keresd azok társaságát, akik állandóan panaszkodnak! Úgy nem lehet dolgozni. Légy boldog, hogy dolgozhatsz! Legyenek a környezetedben élők, dolgozók jókedvűek, elégedettek.

Hidd el, nem az a legnagyobb probléma az életben, hogy sokat kell dolgoznod a napi nyolc órádban. Sőt, az sem, ha időnként túlóráznod kell! Az a nagy probléma, ha nincs munkád, vagy ha egész nap unatkozol a munkahelyeden…

Ne hallgass azokra, akik nem akarnak dolgozni, akik mindig a könnyebb utat keresik. Hidd el, ők egész életükben megmaradnak az alapoknál, hiszen nem arra törekszenek, hogy egyre többet tudjanak, hanem arra, hogy elteljen a nyolc óra…

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük